KÖSZÖNET hangján

  Lassan eltelt egy hét, a 4. Retro Majális óta, vele együtt véget érnek az utómunkálatok és értékelések. Köszönjük, hogy az idén is sokan kilátogattak a Kiserdőbe, ezzel is visszaigazolva, igen is érdemes évről-évre újabb ötletekkel megrendezni a majálist. Nagy...

Majsa Napok 2016 – köszönet

  Kedves Kiskunmajsaiak, kis és nagyobb térségben élők! Ismét eltelt egy év és a hétvégén együtt ünnepeltünk, immár 24. alkalommal. Önök nélkül viszont – akik részt vettek programjainkon – nem sikerült volna ez a 3 nap ilyen jól, nem lett volna olyan...

Köszönet

Tavaly indítottuk útjára a Zene-Bor-Garabó fesztivált azzal a céllal, hogy a helyi és megyei értékek bemutatását összekapcsolva az élőzenével, egy újfajta szórakozási lehetőséget biztosítsunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A nagyszerű fogadtatásnak köszönhetően idén...